szombat, február 7
péntek, február 6
szombat, december 20
the new flame

ezt nem szabadna, de mivel nem én fényképeztem, csak loptam, felmentem magam a bűnösség vádja alól. szóval, hát így néz ki, ahol én dolgozom.
(nálunk mindemellett továbbra is szigorúan tilos fényképezni, nem is értem, ezt hogy a halálba postolta facebook-on az egyik munkatársam, na mindegy, ő tudja, de ha már, hát jól leloptam tőle a képet. )
hétfő, november 24
ADG / RAT
múlt hét végén az egyik Bombardier supervisor bejött az irodába egy darab cetlivel, amin a következő állt:
"Fligh Ticket for Testflight on 25/11/08, OE-IDG"
vagyis kedden, azaz holnap egy tesztrepülésen vehetek részt, egy CL64-en (Challenger 604). még mielőtt mindenki azt mondaná, hogy hűűű meg háááá mondja azt is, hogy úúúúúú, mert a tegnapból ma lett.
szóval tesztrepülés, ami annyit jelent, bizonyos javítások/karbantartások után tesztelni kell a gépet. ebben az esetben sikerült egy ADG tesztrepülésre jegyet kapnom (magáról az ADG/RAT masináról itt lehet bővebben). az ADG/RAT felelős az energiaellátásért akkor, amikor esik a többi energiaszolgáltató normál teljesítménye. tehát mikor off az energia, akkor kicsapódik ez a kis propeller a gép oldalából, és a sebesség segítségével elkezd energiát termelni. a tesztrepülés során pontosan ez történt.
mivel az ADG működése elég zajos, és Baselben nem lehet ADG-t eregetni, ezért Dole-ba (Franciaország) kell elrepülni, ami mintegy 170 kilometerre van Baseltől. mielőtt belekezdenék a mekkorajóvoltmárarepülés, tisztázzuk, hogy ezt mivel is tettük.

vele.
egyelőre eléggé szeretem a munkahelyemet.

életem első private jet repülése volt. private jet repüléssel amúgy az ember fia/lánya ha nem pilóta, steward/ess, technikus vagy egyszerűen csak mocskosul gazdag, nos, nem nagyon büszkélkedhet. bár nem ebből kifolyólag, de óriási élmény. másmilyen érzés, mint egy Fokker70, az biztos. mivel private jet, az sem elhanyagolható, hogy az interior eléggé igényes, minden bőrből meg drága textíliákból van ( van olyan szőnyeg, ami 100% selyem) a fotelről (mert ez nem ülés volt, ez fotel volt) annyit, hogy nem ért le a lábam. hatalmas volt. az egész 11 üléses, az első két fotel két oldalt menetiránynak háttal, velük szembe még két fotel, majd a jobb oldalon egy háromszemélyes kanapé, a baloldalon pedig 2-2 szék egymással szemben. én bal elől ültem az egyik fotelben. mellettem LCD kijelző, amin szépen nyomon követhető a sebesség, a magasság és a hátralevő idő meg a külső hőmérséklet, és az egész útvonal. a személyzet 2 pilóta volt, meg egy technikus, illetve az üzemeltető cégtől egy manus, és a mi technikusunk. meg én. a co-pilot cseh volt, miután meggyönyörködtük egymás akcentusát, máris meleg kelet-európai testvériség lengte be a gépet, ahol amúgy egész végig Sting szólt. mit mondjak, kellemes volt a miliő. bár inkább megmutatom, hát így e.
szóval felszállás, annyira nem izgultam, mint szoktam, mert igen, én izgulok repüléskor, de nem félősen, hanem felvillanyozva. és akkor elindultunk. a rövid kifutó. hamarabb a levegőben volt a gép, mint megszoktam, nagyon kellemes érzés volt. elég hamar fent voltunk repülési magasságon, ami ebben az esetben 5600 méter körül volt, tehát alül összefüggőbb felhőtakaró, felül csak fátyol. az utazósebességünk 560-580 km/h között volt. gyönyörködtem a tájban, meg óbégattam nagyokat, nagyon szépen sütött a nap, és hófödte hegycsúcsok felett is repkedtünk. kb 20-22 perc távolságban van Dole és Basel. úgy az út felénél lementünk kicsivel 3000 méter felé, power lecsap, Sting már nem dúdolászik, de még világítás sem, master fail villog, és akkor ADG ki, irtózatosan hangos (megjegyzem nem zavaróan, a repülőgépzaj kellemes), körözgettünk egy kicsit, én élveztem, hogy összevissza krúzolunk, szép idő volt, jól estek a dőlések, aztán már annyira jók voltunk, hogy még a zene is újra szólt, aztán ezt a cuccot vissza kell pakolni, ez nem megy vissza magától, ezért kell Dole-ban leszállni, visszatömködni a gép oldalába, mindenféle papírokat kitöltögetni, hogy mekkora jó már minden, múködik ez rendben, simán, közben nyújtózkodtunk egyet-kettőt, megnéztük az ég alját, meg persze Dole-ban szakadt az eső, meg szivárvány is volt.
aztán vissza a kifutóra, megint a felszállás, fel gyorsan a felhők fölé, naplemetét pont elcsíptük, és még 40 perc túlórám is lett, ennyivel a munkaidőm lejárta után értünk vissza.
csudajó volt, szeretnék megint menni, amennyiben lesz rá lehetőségem, megyek is.

ahhoz, hogy ez létrejöhessen, a következők kellettek: legyen egy gép, ami tesztrepül, a pilóták engedjék meg, hogy menjek, ne legyen annyi munka, hogy szükséges legyen bentmaradnom, vagyis a lányok is egyezzenek bele, hogy menjek, és ennyi. a főnökömnek elmakogtam németül, mit akarok, mire ennyit mondott: "jó, menjél, és amúgy helyesen így szól a mondat:...ejtőernyőt vigyél. na megyek rágyújtok"
egyelőre eléggé szeretem a munkahelyemet.
vasárnap, november 23
Svájci tartózkodási engedélyek
Szep estet a tevenezoknek, ujra jelentkezik helyszini tudositonk, kapcsoljunk Baselt. szoval megkaptam a B permitet, 5 evig legalisan tartozkodom Svajcban. ami annyira nem is rossz. alljon itt egy rovid attekintes a tartozkodasi engedelyekrol, hogy a blog legalabb hasznos is legyen.
minden 3 honapnal hosszabb tartozkodas engedelyhez kotott. az engedelyt a Kanton adja ki, de egesz Svacjra ervenyes. alapvetoen kulonbseget akozt tesznek, hogy az ember fia "Agreement on the Free Movement of Persons" egyezmenyt alairo orszagbol (vonatkozoan EU/EFTA), avagy un. harmadik orszagbol jon.
EU/EFTA-n belul is van kulonbseg, megpedig
EU 17: France, Germany, Austria, Italy, Spain, Portugal, the UK, Ireland, Denmark, Sweden, Finland, Belgium, the Netherlands, Luxemburg, Greece, Cyprus, Malta, Norway, Iceland és Liechtenstein
EU 8: Poland, the Czech Republic, Slovakia, Hungary, Estonia, Latvia, Lithuania és Slovenia
ez a besorolas kvotak szempontjabol fontos, az EU8-ak eseteben limitalva van a kiadhato engedelyek es fajtaik szama (jelen pillanat szerint ez 2011-ig van igy)
Az engedelyek fajtai:
B EC/EFTA permit (Resident foreign nationals)
C EC/EFTA permit (Settled foreign nationals)
Ci EC/EFTA permit (Resident foreign nationals with gainful employment)
G EC/EFTA permit (Cross-border commuters)
L EC/EFTA permit (Short-term residents)
a vegere pedig alljon itt egy hasznos link. remelem nagyjabol atlathato a dolog.

- B permit:
- C permit:
- Ci permit:
- G permit:
- L permit:
a vegere pedig alljon itt egy hasznos link. remelem nagyjabol atlathato a dolog.
szerda, október 29
doktor háuz
szoval az ugy volt, hogy tegnap reggel felkeltem, es gyalazatrosszul ereztem magam. azert bementem dolgozni, merthogy nincsenvolt egeszsegbiztositasom, ugyhogy orvoshozjaras is igencsak nyista. itt az a rendszer, hogy van egeszsegbiztositasod magadnak, fizeted a havi dijat es akkor kapsz ellatast. azt nem tudom, biztositas nelkul is e, szerintem jo penzert minden megoldhato. de nekem most a metal bbj-re kell a penz.
tehat, bementem tegnap munkaba, aztan bebattyogtam a HR-re, hogy oldjuk meg a helyzetet. 10 perc mulva mar az inbox-omban figyelt egy ajanlattetel a ceg partnerbiztositojatol, nekem megfelelo konstrukcioban, amit csak ki kellett nyomtatnom, kitoltenem, beszkennelnem es visszakuldenem. tmeg aznap delutan mar volt biztositasom, visszadatumozva oktober 1-re.
innentol lesz jobb a tortenet, ugyanis anna annyira nem edzett nemetugyileg, es eleg nehezkes volt talalni valakit, aki beszel angolul es doktor is, ambator sikerult. ugyanis felhivtam adamet, aki csont brit, es meg limitaltabbak a nyelvi lehetosegei, mint az enyeim, szoval felhivtam, hogy neki van e orvosa. es van. angolul beszelos. ugyhogy kikonyorogtem egy idopontot a doktorur asszisztensetol mara, SOS meg URGENT alapon, es fel 4kor mar ott pompaztam, ahol lenni kellett.
itt nem ilyen nagy rendelok vannak, en peldaul egy doktorbacsihoz mentem, aki egy masik doktorbacsival egy lakasbol kialakitott rendeloben dolgozik. felmentem a masodikra, bementem a rendelobe, ahol rajtam kivul volt meg par kedves ember. az asszisztensno roppant segitokesz volt, angolul kommunikaltunk. ki kellett toltenem egy regisztracios lapot, addig jol megnezte az insurance number-emet, aztan mikor mindent rendben talalt, akkor kellett pisilnem egy poharba, jaj. na ezeket a reszeket mindig kihagynam az eletembol. de legalabbis a tietekebol most kihagyom. majd megmerte a neni a vernyomasom (kicsit alacsony, de megbeszeltuk, hogy tudok rola...), a sulyom es a magassagom. ezek utan leultem egy varoszobaba, es kerek 2 perc mulva mar jott a doktor ur ertem, jol kezetfogtunk, aztan lokte nekem nemetul. de megkertem, kezdjen neki angolul megegyszer, es innentol a kommunikacionk maradektalan volt.
es itt jott a legnagyobb meglepetes. kattintgatott nehanyat a kompjuteren, aztan mondta, hogy mi bajom. en meg kerdeztem, hogy es a vizeletelemzes eredmenye mikor lesz kesz. es akkor mondta, hogy az eredmeny alapjan mondta a diagnozist. hat annyit birtam kinyogni, hogy "this was quick". otthon egy ilyenre varni kell legalabb egy napot, szereny emlekeim szerint. hat itt telt vagy 10 percbe a dolog. majd felirt egy gyogyszert, elmagyarazta, hogy kell szednem, es mondta, ha nem leszek jobban, menjek vissza hetfon.
ezek utan elmentem a gyogyszertarba, ahol megkerdeztek, van e biztositasom. mondtam igen, mondtak akkor helyben nem fizetek semmit. a patikusno nyomtatott az antibiotikumra egy matricat angolul, amire a adataimon kivul rairta, hogy kell szedni a gyogyszert.
az egesz muvelet onnantol, hogy beleptem az orvoshoz, odaig, hogy kezben volt a gyogyszerem, telt 37 percbe.

szerda, október 22
SPA
tréningre járok. kétnaposra. eredetileg az úgy volt, hogy csak az egyik napra megyek, de annyira megtetszett a téma, meg annyira nem lett volna értelme Carolinnak menni a második napra, és nekem meg nem (úgy, hogy ő kihagyta az elsőt), hogy én megyek a második napra is, ami mondjuk több szempotból is jó, legfőképp hogy végre tudni fogok valamit, amit ők ott nem (kis túlzás, mert Fred is tréningezik, de annyira nem látom a lelkesedést a szemében).
szóval van ez a Shift Planning Assistant tréning, ami abból áll, hogy van egy alkalmazás, amit megtanítanak nekünk pöpecül kezelni, aztán hajrá. a cégnél ugye a kevésbé szerencsések műszakokban dolgoznak, és ezt meg kell tervezni. altogether azért ez felölel saccperkábé mondjukhogy 200-300 embert. a tréningen négyen vagyunk lányok, és egy férfi oktatónk van, aki roppant lelkes és jó a humora is. maga az alkalmazás attól eltekintve, hogy németül van, elég kezelhető, jól paraméterezhető akár több csoportra és hosszabb időszakra lebontva is. nekem valami iszonyatpervermódon tetszik a dolog, amit az oktató is észrevett, és könyörgött, hogy menjek a második napra, mert ritkán lát ilyen lelkesedés shift planning irányába. hiába, az egész egy hatalmas logikai játék, és nekem tényleg kihívás úgy sakkozni, hogy a végén a lehetőségekhez mérten tökéletes legyen.
nem az egész manuális, a megfelelő kritériák kialakításával (például a kezdés és a végzés között mennyi időnek kell eltelni, lehet e éjszakai műszak után reggeli kezdés, mennyi pihenőidő a megengedett, stb) pár kattintás után akár több hónapra előre megszerkesztett beosztást kaphat az ember, ami az exceles klikkelgetésen bőven túlmutat.
első lépésként, miután felmértük, hogy mennyi emberre van szükség a munka elvégvzéséhez, be lehet álllítani a műszakok kezdését-végződését, a bennük lévő szünet hosszát, a műszakon belül a szükséges emberek számát, stb. ezután napra lebonta is meg kell adni, hogy melyik műszakban mennyi ember kell, majd meg kell adni a maximálisan megengedett heti munkaórát egy főre nézve. kritériák, szűrők, pár kattintás, és kész.
holnap jön a bonyolultabb része, már legyen elég, nekem eltelt vagy 5 órámba, amíg mindenzt magamévá tettem.
hozzáteszem, eléggé sok (fej)számolást igényel.
folyt.köv holnap.
kivancsiknak meg itten a link, he:
http://www.ximes.com/en/software/products/spa/index.php

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)